A SZELLEMI TULAJDON JELENTŐSÉGE KKV-K SZÁMÁRA (WEBINÁRIUM)
Milyen szerepet játszik a szellemi tulajdon a kkv-k üzleti stratégiájában? Miként lehet ezt gazdaságosan védeni? Hogyan növelheti a cég értékét? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) május 30-án zajló online webináriuma. A részvétel ingyenes, csupán előzetes regisztráció szükséges.
IDÉN IS TÖBBEZER EURÓNYI TÁMOGATÁS IGÉNYELHETŐ IP-VÉDELEMRE
Nem lehet akadály a magas költség, ha arról van szó, hogy le kell védeni az innovációnkat. A piacra lépés alapfeltétele kell(ene), hogy legyen a megfelelő oltalmak megszerzése, ami azonban anyagilag megterhelő a vállalkozásoknak, akkor is ha tudatos cégről beszélünk. Erre kínál megoldást az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) egy KKV-knak szóló pályázati forrással.
HÚSZ SZÁZALÉKKAL NAGYOBB BEVÉTELT ÉRHETNEK EL AZ IP-TUDATOS VÁLLALKOZÁSOK
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó KKV-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) legújabb kampányában az IP Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti egyedi elemzéssel és tanácsadással szellemitulajdon-stratégiájuk kialakításában, és az igényeiknek megfelelő oltalmak kiválasztásában.
IP HŐSÖK - HAZAI SIKERSZTORIK AZ IP TERÜLETÉRŐL
Az IP hősök kampány során sikeres hazai vállalkozások IP stratégiáját mutatjuk be, felhívva a figyelmet az IP-ben rejlő gazdasági és jogi előnyökre, valamint a kommunikációs lehetőségekre, amellyel a márka kitűnhet a versenytársai közül.
A kampány első szakasza az élelmiszeripari oltalmakra fókuszál. Nagyköveteink az Etyeki Kúria, a PICK, a Szarvasi Mozzarella és a Szerencsi Bonbon, akik évek — vagy akár évtizedek, sőt évszázadok — óta tudatosan használják a szellemitulajdon-védelem adta lehetőségeket a márkaépítésben, és ezáltal jelentős gazdasági előnyre is szert tettek a piacon. Történeteik rámutatnak arra, hogyan lehet hatékonyan, többféle oltalommal védeni a termékeket, és hogyan lehet hatékonyan fellépni a hamisítók ellen. Abban pedig mindannyian egyetértenek, hogy az IP egy megtérülő befektetés, amely fontos összetevője a márka sikerességének.
Tevékenységi körtől függően számos különböző oltalmi típus közül választhat az, aki szellemi tulajdona védelme mellett dönt: védjegy, formatervezési mintaoltalom, szabadalom, gyártási titok, földrajzi árujelző, használatiminta-oltalom, szerzői jog. Az élelmiszeriparban a legelterjedtebb forma a védjegy bejegyzés, amely ezzel fontos brand-elemmé, szimbólummá válik, amivel a vásárló azonosítani is tudja a márkát.
Az oltalmazással az egyediség, a megkülönböztethetőség, a minőségi garancia a vállalkozást és a vásárlót egyaránt védi. Ezzel a vállalkozás számára monopoljogot teremt az adott termék vagy szolgáltatás értékesítésében, továbbá véd a hamisítók és másolók ellen.
MI A TE ÜTŐKÁRTYÁD?

A szabadalmi oltalom 20 évig tart, és jogosultjának erre az időre kizárólagos hasznosítási jogot ad. A találmány akkor is összeforr a feltaláló nevével, ha ő úgy dönt, hogy szabadalmát értékesíti.





IPMINDENKINEK.HU
Az IP az angol Intellectual Property kifejezés rövidítése, amit magyarra szellemi tulajdonként fordítunk. A szellemi tulajdon a találmányok, a márkajelzések, a design és a művészeti alkotások jogi védelmével foglalkozik.
A szellemi tulajdon olyan törvényileg védett tulajdonjogok halmaza, amelyek megakadályoznak másokat abban, hogy engedély nélkül használják saját szellemi alkotásainkat. Az IP jogok lehetővé teszik innovatív és kreatív ötleteink kereskedelmi felhasználását.
Az IP jogok közé tartoznak:
• a szabadalmak, amelyek az innovatív műszaki megoldásokat védik az összes iparágban
• a szerzői jogok, amelyek az eredeti szellemi alkotásokat védik az alkotóművészetekben
• a védjegyek, amelyek egy termék megkülönböztető jelzéseit védik
• a formatervezési minták (design), amelyek egy termék vizuális megjelenését védik
Ezeken a hivatalos IP jogokon túl, a vállalkozások üzleti titok formájában is megvédhetik bizalmas adataikat.
Ez a honlap azoknak szól, akik többet szeretnének tudni a szellemi tulajdonjogról: a középiskolásoknak, akiket vonz a start up vállalkozások világa; az egyetemistáknak, akik érdeklődnek a műszaki innováció iránt; a joghallgatóknak, akik jobban elmélyednének a szellemi tulajdonban; a vállalkozóknak, akik sikerre akarják vinni márkájukat; és mindenki másnak, aki még nem hallott a szellemi tulajdonról.