HAZAI SIKERSZTORIK AZ IP TERÜLETÉRŐL
Az IP hősök kampány során sikeres hazai vállalkozások IP stratégiáját mutatjuk be, felhívva a figyelmet az IP-ben rejlő gazdasági és jogi előnyökre, valamint a kommunikációs lehetőségekre, amellyel a márka kitűnhet a versenytársai közül.
A kampány első szakasza az élelmiszeripari oltalmakra fókuszál. Nagyköveteink az Etyeki Kúria, a PICK, a Szarvasi Mozzarella és a Szerencsi Bonbon, akik évek — vagy akár évtizedek, sőt évszázadok — óta tudatosan használják a szellemitulajdon-védelem adta lehetőségeket a márkaépítésben, és ezáltal jelentős gazdasági előnyre is szert tettek a piacon. Történeteik rámutatnak arra, hogyan lehet hatékonyan, többféle oltalommal védeni a termékeket, és hogyan lehet hatékonyan fellépni a hamisítók ellen. Abban pedig mindannyian egyetértenek, hogy az IP egy megtérülő befektetés, amely fontos összetevője a márka sikerességének.
Tevékenységi körtől függően számos különböző oltalmi típus közül választhat az, aki szellemi tulajdona védelme mellett dönt: védjegy, formatervezési mintaoltalom, szabadalom, gyártási titok, földrajzi árujelző, használatiminta-oltalom, szerzői jog. Az élelmiszeriparban a legelterjedtebb forma a védjegy bejegyzés, amely ezzel fontos brand-elemmé, szimbólummá válik, amivel a vásárló azonosítani is tudja a márkát.
Az oltalmazással az egyediség, a megkülönböztethetőség, a minőségi garancia a vállalkozást és a vásárlót egyaránt védi. Ezzel a vállalkozás számára monopoljogot teremt az adott termék vagy szolgáltatás értékesítésében, továbbá véd a hamisítók és másolók ellen.
Lejjebb görgetve és a képekre kattintva megtudhatjátok, kik mely termékekkel az élelmiszeripar IP Hősei, illetve részletesebben is megismerkedhettek a különböző oltalmi formákkal.
IP HŐSÖK

„A márkanév védelme kulcsfontosságú az ágazatban, növeli a márka értékét és jogi biztonságot ad. Az Etyeki Kúria Borászat esetében az IP portfólió és az üzletfejlesztési stratégia között összhang van. A vállalat növekedése, üzleti sikerei mentén, gazdasági szempontok figyelembevételével alakult ennek a területnek a tudatos kezelése. Kiemelném a termékfejlesztések szakaszát, ahol kiemelten fontos a nem tervezett meglepetések kerülése, mára már szinte rutin jellegű az alapos körültekintő vizsgálatok sora.”

„A több mint 150 éves tradícióval rendelkező PICK értékeit, múltját és pozícióját tekintve is az egyik legmeghatározóbb magyar márka, az egyik legismertebb Hungarikum, közös nemzeti értékünk, így a márka gondozása és védelme kiemelt érdekünk és felelősségünk.”

„2004 óta minden új termékünk megjelenését levédetjük, így a márkaelemeink már hosszú ideje kötődnek a termékeinkhez. A vásárlók ezekkel azonosítanak minket, könnyen megtalálják áruinkat a polcokon. Az IP-nek köszönhetően nem csak a márkaérték, hanem a forgalom és a piaci részesedés is nőtt. Kiemelten fontosnak tartjuk az IP-védelmet, hiszen jogbiztonságat ad, könnyebben versenyre kelhetünk általa az oltalommal nem rendelkező versenytársakkal, és nem kell aggódnunk a hamisítók, másolók miatt se.”

„Az elmúlt 23 évben összesen 63 alkalommal kezdeményeztük szellemi tulajdonunk oltalmát, főleg termékek, ezen belül is megnevezések védelmét. Azt tapasztaltuk, hogy ezáltal biztonságosabbá vált az új termékek előállítása vonatkozó tervezés, növekedett az érdeklődés termékeink iránt, és nőtt a Szerencsen gyártott termékek ázsiója is. Az oltalmaknak köszönhetően igazán fel sem merült annak gyanúja, hogy egy konkurens komoly veszélyt jelentene a levédett termékeinkre — az oltalom beváltotta, beváltja a hozzá fűzött reményeket, és erős védőfalat biztosít.”
IP HŐSÖK AZ ÉLELMISZERIPARBAN (PODCAST)
NEKIK MÁR SIKERÜLT
Az elmúlt években Magyarországon a bejegyzett védjegyek száma nőtt legintenzívebben, de így is elmaradunk az Európai Uniós átlagtól. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egy széleskörű kampánnyal segíti a magyar élelmiszeripari vállalatokat, hogy megóvhassák értékeiket és megerősíthessék pozíciójukat a hazai és nemzetközi piacon. A kampányban a hivatal mellett a szellemitulajdon-tudatos vállalkozások márkanagykövetként segítenek, hogy az élelmiszeripar szereplői megismerjék, milyen oltalmak segítségével érhetnek el akár több tízmillió forintos hasznot.
A PICK, a Szerencsi Bonbon, az Etyeki Kúria és a Szarvasi Mozzarella olyan vállalkozások, amelyek a megszerzett oltalmaknak is köszönhetik a piacon betöltött részesedésüket. Az élelmiszeripari szektorban a nagyvállalatok körében elterjedt a szellemitulajdon-védelem, a nagyobb cégek 60 százaléka rendelkezik valamilyen oltalommal. Ez a szám a kkv-szektorban kevesebb, mint 9 százalék, annak ellenére, hogy az oltalommal rendelkező vállalkozások 54 százaléka tapasztalt határozott pozitív hatást a jog bejegyzését követően. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának célja, hogy segítse az élelmiszeripari vállalatokat, hogy azok felismerjék, hogyan tudják megóvni egyediségüket, hogyan védekezhetnek a hamisítóktól és szerezhetnek monopoljogot, ami segíthet befektetőket szerezni.
(További információkért kattints a képekre.)
Tevékenységi körtől függően számos különböző oltalmi típus közül választhat az, aki szellemi tulajdona védelme mellett dönt: védjegy, formatervezési mintaoltalom, szabadalom, gyártási titok, földrajzi árujelző, használatiminta-oltalom, szerzői jog. A legelterjedtebb forma a védjegy bejegyzés, amely ezzel fontos brand-elemmé, szimbólummá válik, amivel a vásárló azonosítja a márkát. A jól ismert, több mint 150 éves PICK 1951-ben védette le márkanevét. Védelmük ugyanakkor kiterjed az olyan üzleti titkokra is, mint a ma már egész évben gyártható téliszalámi gyártástechnológiája és -folyamata, valamint a féltve őrzött, máig változatlan PICK téliszalámi receptúrája.
A szellemi tulajdon védelme akár országhatárokon is átívelhet: a PICK-nek például számos nemzetközi és közösségi védjegye van számontartva –- közötte a logós celofán a térbeli nemzeti színű spirállal –-, valamint és egy földrajzi árujelző is, a „szegedi téliszalámi”, amely 2012-től EU-s oltalom alatt áll.
Az Etyeki Kúria szó- és ábrás védjegyekkel egyaránt ellátta termékeit, rendezvényeit, de még rajongói klubját is. A védjegyhasználat náluk a márka értéknövelésén túl biztonságot és növekedési perspektívát jelent. Egy borászatnál az oltalom adta lehetőségek a névhasználatban igen fontosak lehetnek, egész termékcsaládok sorsa dőlhet el azon, hogy például a termék nevét időben levédetik-e.
Az elmúlt évek egyik legismertebb hazai védjegyekkel kapcsolatos híre volt, amikor a Nestlé Hungária 2021 év végén Szerencs városnak adományozta a magyar háztartások egyik kedvencének számító Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát. Ennek köszönhetően a Szerencsi Bonbon Kft. 2022-től gyárthatja és forgalmazhatja a cicás logóval ellátott több mint 90 éves múltja során folyamatos népszerűségnek örvendő Szerencsi kakaóport. Ez a lépés is mutatja, hogy milyen erős monopoljogot jelent akár a gyártásnál is, ha egy terméket időben levédet a tulajdonosa.
A gazdasági és jogi előnyök mellett mindenképp érdemes a kommunikációs és marketing előnyöket is figyelembe venni. Az oltalom erősítheti a márkahűséget. A Szarvasi Mozzarella minden új termékét levédeti 2004 óta. Fontos számukra, hogy a vásárlók könnyen megtalálják termékeiket az üzletek polcain, könnyen elkülönítsék azt a konkurenciáétól. Egyértelműen úgy látják, hogy az oltalomszerzésnek köszönhetően nőtt a márkaértékük, nőtt a cég piaci részesedésük és forgalmuk is.
A tudatos vásárlók körében kifejezetten fontosak a védjegyek és oltalmak, hisz minőségi garanciát jelentenek, így értéknövelő hatással bírnak. A vásárlók meglepően magas arányban (70 százalék) utasítják el a hamisítványok vásárlását, és azzal is nagyon sokan (78 százalék) tisztában vannak, hogy a hamisítványok vásárlásával ártanak vállalkozásoknak.
(Nagyobb méretért kattints a képekre.)
1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 7.
Tel.: (1) 312 4400, Fax: (1) 474 5534
Levélcím: 1438 Budapest, Pf. 415.
E-mail: sztnh@hipo.gov.hu
Sajtó elérhetőség:
Gyulasi Georgina
Tel: +36 30 298-4646
E-mail: georgina.gyulasi@hipo.gov.hu