KKV-ALAP (SME FUND)
Nem lehet akadály a magas költség, ha arról van szó, hogy le kell védeni az innovációnkat. A piacra lépés alapfeltétele kell(ene), hogy legyen a megfelelő oltalmak megszerzése, ami azonban anyagilag megterhelő a vállalkozásoknak, akkor is ha tudatos cégről beszélünk. Erre kínál megoldást az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) egy KKV-knak szóló pályázati forrással.
A szellemi tulajdon védelme a digitális korban elengedhetetlen, hiszen ez az egyetlen jogszerű akadálya az egyedi ötletek, termékek vagy szolgáltatások engedély nélküli felhasználásának. A szellemitulajdon-védelem különböző típusainak megértése lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy optimalizálják szellemi vagyonuk felhasználását, és gazdasági előnyhöz jussanak versenytársaikkal szemben. Az egyes oltalmi formák – mint például a szabadalom, a védjegy vagy a formatervezési minta – sok esetben kombinálhatók, vagyis ugyanazon megoldás, versenyeszköz levédése több módon is lehetséges.
Az oltalomszerzés megkönnyítését tűzte ki célul az Európai Bizottság KKV-alapja (SME Fund). A visszatérítési program az oltalomszerzéshez kapcsolódó díjak részfinanszírozására írt ki pályázatot, amelyre bármely, az Európai Unió területén belül jegyzett kis- és középvállalkozás jelentkezhet. A KKV‑alap végrehajtását az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) végzi, és 2023. január 23-tól 2023. december 8-ig lehet rá jelentkezni. A támogatásokat a pályázatok beérkezésének sorrendjében ítélik oda.
A KKV-alap 2023-ban két szakaszban érhető el és utalványok formájában lehet pénzügyi támogatást szerezni. Az első szakasz (1. és 2. utalvány) 2023. január 23. óta elérhető: itt a magyar vállalkozások a 2. utalványt igényelhetik, amellyel védjegyek és formatervezési minták oltalmához szerezhetnek nemzeti és európai uniós szinten pénzügyi támogatást.
Az 1. utalvánnyal a vállalkozások szellemi vagyonának feltérképezésére van lehetőség (IP Scan), viszont ezt Magyarországon jelenleg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál ingyenesen igénybe lehet venni. A 2. utalvány (védjegyek és formatervezésiminta-oltalmak) esetében 1000 euró támogatást lehet szerezni. A költségtérítés mértéke az EU-n vagy Magyarországon belül érvényes oltalmakra 75 százalék, az EU-n kívül érvényes oltalmakra 50 százalék. A támogatás tartalmazza a bejelentést, az áruosztályt, vizsgálatot, a regisztrációt, a közzétételt és a közzététel halasztásának díját is.
Ha egy kkv támogatást kap, az 1. és 2. utalványt 2 hónapon belül kell aktiválni. Ez az időszak további 2 hónappal meghosszabbítható. Ezt követi a végrehajtási időszak, amely 6 hónapig tart, és amely alatt a KKV-k továbbra is használhatják az utalványokat, és további visszatérítéseket igényelhetnek. Az idei évben az 1. és 2. utalványokra elkülönített teljes költségvetés 25 millió euró, és a támogatások igénybevételéért 2023. december 8-ig lehet jelentkezni (vagy amíg az alap ki nem merül).
A 2023. április 26-tól elérhetővé vált második szakaszban (3. és 4. utalvány) a szabadalmi és közösségi növényfajta oltalmak fognak pénzügyi támogatásban részesülni.
A 3. utalvány 1500 eurós támogatást jelent majd. A költségtérítés mértéke egységesen nemzeti és EU-s szinten is 75 százalék. Az aktivációs időszak: 2 hónap, amely további 2 hónappal meghosszabbítható. Utána megkezdődik a végrehajtási időszak, amely 12 hónapig tart. A 3. utalványokra elkülönített teljes költségvetés 2 millió euró.
A 4. utalvány (közösségi növényfajta oltalmak) egy teljesen új utalvány ebben az évben. A költségtérítés mértéke a bejelentési díj 50 százaléka lehet. Az összeg 225 euró (amely az online bejelentési díjat tartalmazza). Az aktivációs időszak 2 hónap, amely további 2 hónappal meghosszabbítható. A 4. utalványokra elkülönített teljes költségvetés 100 ezer euró.
További információ és jelentkezés a támogatásra:
https://euipo.europa.eu/ohimportal/hu/online-services/sme-fund
A felmerülő kérdések megválaszolásában az SZTNH ügyfélszolgálata is segít:
1054 Budapest, Akadémia u. 21.
Tel.: (1) 474 5861, Fax: (1) 331 2596
Ingyenesen hívható szám: 06 (80) 345 678
e-mail:sztnh@hipo.gov.hu