IP SCAN - A SZELLEMIVAGYON-DIAGNÓZIS

210x137mm kifuto 5mm

 

⇒ JELENTKEZEM IP SCANRE ⇐

 

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó KKV-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) legújabb kampányában az IP Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti egyedi elemzéssel és tanácsadással szellemitulajdon-stratégiájuk kialakításában, és az igényeiknek megfelelő oltalmak kiválasztásában.

A kihívásokkal teli nemzetközi gazdasági környezetben különösen fontos, hogy a cégek felismerjék a szellemitulajdon-jogok jelentőségét, és ki tudják használni a bennük rejlő gazdasági erőt. Egy generációval korábban a vállalatok vagyonának mintegy 80 százalékát tárgyi eszközök jelentették, az immateriális javak pedig csupán 20 százalékban voltak jelen. Az ezredfordulóra ez az arány megfordult, mára pedig egy vállalat piaci értékének mintegy háromnegyedét az immateriális javak, azaz a szellemitulajdon-jogok adják.

Az IP (intellectual property), vagyis a szellemi tulajdon különböző formáinak (például szabadalom, védjegy, formatervezési minta, szerzői jog, üzleti titok, hasznosítási szerződések), valamint a kutatás-fejlesztési eredmények hatékony menedzsmentjével és kiaknázásával jelentős üzleti előnyök érhetők el a recesszió időszakában is. Az IP-tudatos vállalkozások akár 20 százalékkal több bevételt könyvelhetnek el, mint azok a cégek, amelyek oltalmak nélkül működnek. Az IP Scan kampánnyal az SZTNH a hatékony szellemitulajdon-kezelésben rejlő lehetőségekre hívja fel a hazai vállalkozások figyelmét.

Az IP egyben befektetés is, ami hazánkban is kezd megmutatkozni az oltalmi beadványok évről évre emelkedő számában, ráadásul az ügyfelek egyre gyakrabban választják az elektronikus bejelentést: az elektronikus benyújtások száma 2020-ban 28, 2021-ben 15 százalékkal nőtt a megelőző évihez képest. A válság időszakában a gazdasági szereplők szellemitulajdon-jogai és az azok által biztosított stabil pozíciók különösen felértékelődnek, sok vállalkozó mégsem tudja, mi a szellemitulajdon-menedzsment jelentősége és a megteendő első lépés.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának díjmentes IP Scan szolgáltatása segít felmérni, hogy miből lehet szellemi tulajdonjogot szereznie egy-egy vállalkozásnak. A hivatal az IP Scan diagnózison keresztül segíti a mikro-, kis- vagy középvállalkozásokat egyénre szabott szellemitulajdon-auditálással, melynek eredményeként hatékony IP-stratégia alakítható ki. Az adott vállalkozásra vonatkozó IP Scan elemzés legkésőbb az első interjút követő pár héten belül készül el, és a diagnózis ismeretében lehetőség van újabb konzultációra az SZTNH szakembereivel.

Az IP Scan szolgáltatás több európai országban bevált módszertanon alapszik. Az SZTNH új kampányának célja, hogy felhívja a felhasználók figyelmét erre a lehetőségre, hogy minél teljesebb képet kapjanak szellemi vagyonuk kiaknázási lehetőségeiről, a lehetséges kockázatokról, valamint támpontot kapjanak szellemitulajdon-védelmi stratégiájuk kialakításához.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) 2020-as, mintegy 150 nemzeti és regionális hatóságtól származó adat alapján végzett kutatása szerint a védjegybejelentési aktivitás 13,7 százalékkal, a szabadalmi bejelentések száma 1,6 százalékkal, a formatervezési minták pedig 2 százalékkal gyarapodtak. A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a tervezők és márkák egyre inkább a szellemi tulajdon eszközeire támaszkodnak vállalkozásaik bővítése és gazdasági növekedése érdekében. Az SZTNH IP Scan szolgáltatása három lépcsőben zajló (személyes interjú, írásos elemzés, konzultáció IP-szakembereinkkel), személyre szabott szolgáltatási csomagja segít, hogy a vállalkozások előre meghatározott terv szerint, magabiztosan kezeljék szellemi tulajdonukat, és jelentős üzleti előnyhöz juthassanak.

AKIK MÁR IGÉNYBE VETTÉK AZ IP SCANT

PURASET

A Puraset csapata víztisztító berendezések gyártásával és értékesítésével foglalkozik, az IP Scan hatására az automatizálási technológiájukat immáron oltalommal is védik. Azért döntöttek az oltalomszerzés mellett, mert ők is pontosan tudták: az IP nemcsak gazdasági és jogi biztonságot ad, de növeli a cégük értékét és imázsát is!

PLANERGY SOLUTIONS

A Planergy Solutions Kft. tökéletes példája annak, hogy a fizikai termékek mellett a virtuális találmányokat is fontos jogvédelemmel ellátni. A Planery Solutions technológiai startup-ként vette igénybe a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának IP Scan szolgáltatását. Napelemes beruházásokat támogatnak teljeskörű energiatárolási megoldásokkal, és befektetőik irányában is jelentőségteljesnek tartották a szellemi tulajdonuk védelmének prezentálását.

MANOOI LIGHT CREATIONS

A Manooi Light Creations csodás kristálycsillárjaival már biztosan ti is találkoztatok! Azt viszont talán nem tudtátok, hogy ez a vállalkozás is komoly figyelmet fordít a jogvédelemre, hiszen így óvják márkájukat és segítik növekedésüket is - ehhez pedig igénybe vették az ingyenes IP Scan-szolgáltatást is. A design termékeik iránt egyre többen érdeklődnek, ez pedig veszélyekkel is jár: az oltalmazás így egyre nagyobb fontosságúvá vált.

Keresés

Cookie használat
Weboldalunkon / Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat a cookie-król az Adatkezelési tájékoztatónkban talál.