A védjegyoltalomnak számos előnye van, hiszen megkülönbözteti a terméket a versenytársak termékeitől. Az innovációkba fektetett források nem térülhetnek meg, ha valaki lemásolja a terméket, eljárást, megjelölést, hiszen azt a bevételt az innovátortól veszik el. A szellemi tulajdon védelme lehetőséget nyújt arra, hogy az egyedi termékeket, szolgáltatásokat és innovációkat engedély nélkül használók szemben fel lehessen lépni. Az építőiparban egy épület tervrajzát szerzői jog védi, az egyedi eljárásokra, innovációkra vagy egy újfajta anyag, építészeti megoldás, berendezés kifejlesztésére szabadalmi bejelentés tehető, míg a márka logója védjegyoltalmat élvezhet. Mindezek mellett a formatervezésiminta-oltalommal a dizájnt óvhatjuk, használatiminta-oltalommal pedig az építőiparban használatos eszközök, berendezések, szerkezetek védhetők. A kampány során színes infografikák és diagramok közérthető módon mutatják be az oltalomszerzés lépéseit és tájékoztatnak az iparág legfontosabb oltalmi formáiról. Emellett a hivatal akár ingyenes szellemivagyon-diagnózist (IP Scan), egyéb tájékoztatást (például az elérhető támogatásokról, pályázatokról) is nyújt az érdeklődő, építőipari cégeknek.

Keresés

Cookie használat
Weboldalunkon / Honlapunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatásokat nyújtsunk látogatóinknak. Az Elfogadom gombbal hozzájárulását adja ezek használatához. További információkat a cookie-król az Adatkezelési tájékoztatónkban talál.